Kúszik
az éteren őrült nő halk hangja,
úszik
fülből, s az agyhoz érve hallja,
könyörgve
kéri különös énekét, hagyja végre abba!
Szánalmas,
szedett–vedett, szerzet,
könnyelműn
könnyeket hullajt, s hullámarcon kerget.
Múlt
igéző sorokat szül most e csendvégzet,
szétpattanva,
mint színes megvénült buborékképek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése