Kőhalmi Levente: Fényszilánkok
Mikor borúsnak látod önmagad, s megtagadnád lanyha múltadat, ők szövik kőpadokra, szikrázva szállanak, fenn szaladva, zárt terekből hűs szabadba, bármily furcsa felszárnyalnak, égnek alant nyargalnak, felhúznak, rántanak, s csakis akkor fáj, ha búcsút mondanak.