Lélekkoldus

Álltam az óriás Metropolis forgatagában, s kissé megilletődve bár, de királyi gőggel arcomon vettem tudomásul, sáros, vonagló járműveinek őrült rohanásorgiáját. Megriasztottak a felharsanó autókürtök, és különös volt szemlélni a minderről tudomást sem vevő, hömpölygő embertömeget. Mivel csak néztem megrökönyödve, az iszonyat, mely lassan átvette kezdeti magabiztosságom helyét, elöntötte boldogtalan szívem. Az eddig oly tündöklő, hatalmas üvegpaloták ünneplő súlyukkal nehezedtek mellkasomra, óriáscsápjaikkal igyekeztek döngölni a föld alá, ahová valójában én is kívánkoztam már. E Metropolis fertelmes sikolyai fülembe üvöltötték eme gyászos nép megfeketedett himnuszát. A vaskos lábak alatt meghúzódó, nyáladzó utcákat ostoba emberi szeméthalom borította el, s a néha feltámadó, lihegve küszködő szélfonat csak még inkább felforgatta émelyítő illatát. A pokolban álltam. Emberek által embereknek készített csodapokolban. Csak bámultam magam elé némán, szakadt bőrkabátom ázott ro

  Maradj, kérlek! Szeretnék adni néked valamit, mert rájöttem arra, mit hagytál itt! Idegen, de nem reménytelen e hit, megborzongok, tekereg bent, majd lassul, megáll s felvisít, ahogy engem is tovarebbent. Sérült sziklarepedésbe zárt, s miután köszöntőt szavalt, tudatta velem, hogy elméd s elmém is teljesen összezavart. Súlyokat vetett ránk, talán csak játszott, de hogy kínozni akart-é vagy gyilkolni, az igazán nem látszott. Fagyos arccal bámult, ha fenyegettem, nem változott meg, ha felnevettem, sohasem kérdezte őszintén a nevem, s az sem érdekelte, ki voltam, ki lettem. Mindegy volt, a fontos a kín, mely fut bennünk végig, mint párhuzamos sín. Berozsdásodott testünkön átlép, s viaszból visszaszól: de jó ez a játék!

Amint felrázott vízben buborékok forognak spirált küldve felém, agyamban emlékek e kartotékok, mindaz mi erény, már csak az enyém. Játszom jóságos játékot velük, tűröm fájdalmuk s alázatuk, már régen sírkertben lenne a helyük, mégis mögöttem liheg varázslatuk. Rebbenek velük, hogyha kell, álmodom édes delírálmuk, vagy kérem, sietve akasszon fel, úgy émelyít ömlengő bajsirámuk. Édes vízkortyot vélem itatnak, torokra forrasztva most minden szót, mondatim emitt oly keserűn hatnak, hogy mint haldokló lengetnék tépett zászlót. Vérem képletes veszik majd ajkaik bíbor mámorán át, testem nem bírja e búzavart, magamnak készíték hát hóhérmáglyát. Égésem nem fáj, nem is érzem. Vágy szüli – pusztítsam bársonyát, mivel már több ezerszer elégtem, simítom hátra lángoknak fátyolát. Aprócska részekből lészen egy egész, ismerve, élet míly sorokat íratott, nézem, miként lángra kap e rész, Tűzre vetém hát ez ös

  A tudást szomjazom, miközben fennkölt tudatlanságom változtatja meg testetlen alkatom, s alkotom. Plútó fénycsíkjában álmodom. Szépülök tán? Vagy csak vénülök? Szépek sírnak rajtam, búsak bölcsnek gondolnak. Mindenkit elhagytam, E tények ellenem vallanak. Újságok címlapjáról mosolyog indulat, telefon csilingel át alvó agyamon, társát kutató szomorúság az, mikor felkacagva rám mutat, Az a kép a falamon mely pontokat kapar s takar, mint rossz, poros sivatag, önállóságot követel s akar, Szem lezárva vérrel – alvatag, mosolyt sír el könnyel, tudatlanul ítéletpálcákat tördel, s leng fedetlen fővel, míg én szenvedek és vonaglok e haldokló földdel.

  Tegnap vér ízét éreztem számban, bömbölt sorvadó húsínem! Estnek volt ideje, figyeltem, agyam hátonkőtt, zöld hámban. Ordítok, s mosollyal lendítem lábam, boldogult arcomat taposom össze. Kacagok, mert tudom, mikor lépsz közbe, örömmel feszítem hozzád híg hátam. Eltévedtem, akár kísértet a házban, térkép kell gondolat-útjaihoz, mit regemondó lágy fintorral hoz, míg fekszem lázban, egy beteg ágyában. Elkésett intelem, mit remegve vártam, gázfelhőbe vesznek szavak, mondatok. Kereszteket hátakon még hozzatok, hozzatok! Hadd épüljön mérhetetlen váram, ha vágytam. Kőmíves készíté köveit bátran, ácsmester feszíte gerendát, mellkasom húsában érzem a csákányát, engedem át magam boldogan, lágyan. Csontjaim porladnak, látjátok ahányan, száraz recsegés most miben vagyok, s mivel nem lehetek még táncoló halott, váramban maradok, mit réges-rég bezártam.