Lélekkoldus

Fagyott házak hősei között, hideg lámpák fényei mögött suttogón kilehelt ősítélet. Gyökerek apró erei fölött, holtszáraz levéltárs az, mi zörög, egyperces széltánca csupán az élet. Lezüllött boltíves üvegpalotában, eltévedt pilóták eme új porvilágban készíték életük olcsó játékszerét. Egyeznek olvadó jéghalálban, nyerve vizüket forró éjszakában, áldva jelenük kárhozott istenét. Volt Róma ereje igázott provinciák, Káin eszméje lett kirabolt szarkofág, elveszítve időknek fegyverét, tűnődőn ösztönös, miközben visszavág, minden perc áldott most, s átkozott óvilág, hogy feltépte múltnak mély sebét. Minden tett egyszer tükörbe nézett, mely kevésbé, mely jobban fénylett, mesélve igaza történetét, engedve át magát éjüres térnek, sikoltva csap fel, s hogyha végzett, osztja meg másokkal önérzetét.

Mikor emlékeim eltemettem, az eső s a hó csendesen szitált, szalutálva szaladt lefelé a hold is, mert mi rám várt, az bú, bánat s nyomorúság. Megalázottá válva, mi mindahányan fekvő mezőn állva bűnbocsánatért esedezünk, s bűnhődünk, mert megrezzent a lelkünk. Mikor emlékeim eltemettem, ócska varjak károgtak felettem, zúzmarává fagyott leheletem, s ázott a hold megfáradt fényében, mi felhők közül kiszakadt, mint fénybuborék. Szemem szélén szétpattant egy könny, mely borúsan csordogált, miként fényalagútban a bűntudat, mi mint megőrült emlékkép nyomasztja múltamat. Mikor emlékeim eltemettem, a csend volt síri, s a zavart elme süket, némán lehetett csak sírni, és rázni öklünket Isten felé, mert kirótta ránk a kegyetlenség lángok nélkül izzó fáklyáját. Mikor emlékeim eltemettem, fehér te

Cigarettám füstje szeretve úszik belém, kifelé reppenve köröket terít elém. Vörös fényárban úszva repül, mint szenvedély, a kétely. Tudom, mi az, mi megtér és siet vissza, ezer erőt sugallva, néha csinál belőlem megváltót vagy gerinctelen bűnbánót, piheként pihen meg ujjaim fölött, túlszárnyal rajtam, s fentről rám röhög. Viszolygást lök, mert belőlem származik, tehetek bármit – vihog csak hajnalig, és tovább kacag e szakadt darab, mert része volt testemnek, s páráját hányta ablakára megvakult szememnek.