Lélekkoldus

  Ha megpróbálod, de nem érted, nem biztos, hogy nem lesz tied. Ha megpróbálod, de nem érzed, az a fontos, mit nyújt neked! Ha utána mész, de elhagy, nem biztos, hogy mással összefagy. Ha utána mész, de nem hagy, az a fontos, míg önmagad vagy. Ha számítasz, de nem jön, nem biztos, hogy nem lesz börtön. Ha számítasz, és eljön, az a fontos, mi neked s neki öröm. Ha bántasz, de nem vársz, nem biztos, hogy figyeli, mikor merre jársz. Ha bántasz, de nem látsz, az a fontos, hogy jó mélyen bánts. Ha vak vagy, de hiszed, hogy látsz, nem biztos, hogy jó úton jársz. Ha vak vagy…

                              December 11.-ét írunk, eléggé kemény telünk van az idén, s bár nyomasztó fellegek torlaszolják el a napsugarak aranyfényét, szürkeségükön át-átcsillan egy vékonyka fényfonat, mely kis színt visz a fagyos, sáros, latyakkal sűrűn átitatott utcák, és terek nyálkás tengerébe. Még illatosabbá, ízletesebbé tette reggeli teám életzamatát, ahogy egyikük bevarázslott a konyhába, végigkúszott a fehérre meszelt falon. E fénysugár útjába álltam, s lehunyt szemekkel élveztem, ahogy bőröm issza az ablaküveg, felmelegítette napfény édes, nevető égetését. 5 – 10 perc telhetett el így, talán. Úgy hiszem egy pillanatig teljes volt körülöttem a meghittség, és a nyugalom. Eme eufórikus boldogság érzetet vágta ketté a reggeli csendet ridegségével szilánkokra törő, lélekűző telefoncsörgés. Munkahelyemről hívtak, s kértek siessek, induljak el, mert egy újabb problémás embert hoztak be. Mostanában, – mivel elég jó szociológiai, s némi pszichológiai érzékkel vo