Kőhalmi Levente: 72
Fellélegzett bennem a halál, súlyos dallamot énekel, zenegépek 72. dallamát dúdolom önzetlenül, felemel. Elindul, de életet bennem már nem talál, Mosolyogva, együttes érdekkel macskakövön 72-őt lépünk hát, mint gép mozgok, lemerült teleppel. Szól! A fájdalmadat érezzük már, szenvedjük éjjelen bűbájos képekkel. Majd a 72. lépés után mattot ád, s kalapot emel önérzettel. Megsimogat most, s örömmel vár, fekszek hidegen, mellen font kezekkel. S a 72 centis antik urnán egy név villan fel tűzgravír betűkkel. E név jó helyütt van már, talán egy szempár tekint rá tisztelettel. Szomorú-boldog könnyet csal e 72-es szám, Mely egykor telve volt élettel s reménnyel.