Lélekkoldus

Miért ragyog kéken a dombokon túl, s szárnyal át bércen, hol csak rettenet az úr? Kinek higgyek? Kiben vesszek el? Ha találok olykor bálványt, kitől kérjem, hogy eresszen el? Mások miért nem érzik e magányt? Ki szeretett belém, ki áldoz félelmet, mikor csak erőszak szül reményt? Most bolond, ki vár esélyt, és adja nékem életét, mert szűziesen vetél. Kért tőlem nemesen esetlen testet, akarja ajkára sebesen e rendet, teremtne éretlen talajból termőföldet, szerezne őserdőben értetlen értéket, de sohasem tartja a mértéket, mert számára nemlétező dolog a könyörület.