Kőhalmi Levente: Könnyek jönnek
Parány fénygömbök terítenek éjszakát az setét fellegtől megnyíló égre. De nem festhetik ugyanolyan színre, nem festhetik újra színkékre. Túlnőtt rajtunk ez idegi nyomorúság, kezünk között pusztul el minden apróság, e panaszok jönnek, csak jönnek, arcunkon összemosódnak a könnyek. Most sötétben vagyunk s merengünk, majd délcegen meghalunk vagy elmenekülünk. Szégyenbe esünk, amit rég nem bánunk, mert örömbe esve egyszer már ragyogtunk. A baj az, hogy hibáink értettük meg, miközben kezünkbe vettük eme őrült könyvet, ami elébb békességet tárt, majd lakatot kattintott ránk. Mint egy zavarodott zárt világ, recseg súlyunk alatt, poros e pecsét, mi itt maradt, átívelt testünk felett, tudja ő jól: rosszabb e lelet, mint lehet, most már soha nem babonázhat meg, mert jönnek a könnyek, csak jönnek és jönnek...