Maradj, kérlek! Szeretnék adni néked valamit,
mert rájöttem arra, mit hagytál itt!
Idegen, de nem reménytelen e hit,
megborzongok, tekereg bent,
majd lassul, megáll s felvisít,
ahogy engem is tovarebbent.
Sérült sziklarepedésbe zárt,
s miután köszöntőt szavalt,
tudatta velem, hogy elméd s elmém is
teljesen összezavart.
Súlyokat vetett ránk,
talán csak játszott,
de hogy kínozni akart-é vagy gyilkolni,
az igazán nem látszott.
Fagyos arccal bámult, ha fenyegettem,
nem változott meg, ha felnevettem,
sohasem kérdezte őszintén a nevem,
s az sem érdekelte, ki voltam, ki lettem.
Mindegy volt, a fontos a kín,
mely fut bennünk végig, mint párhuzamos sín.
Berozsdásodott testünkön átlép,
s viaszból visszaszól: de jó ez a játék!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése