2012. február 9., csütörtök
Mint szomorú, könnyekkel átjárt szembogarú, megalázott kölyökkutya kérdezem; Bántott-é a létidő, mely pillanatok érzéketlenségét adta ajándékba a boldogságok helyett? S nem vész-e méltatlan messzeségbe a mondatok álmodta gőg, mellyel múltunk harcol jelenünk esetlen idejével, hogy méregpoharat adhasson jövőnknek s üríttesse negédes féregtartalmát száradó garatunk keserűtől jajduló, ízillúzióját vesztet szálaival, hogy - ha majd elérkezettnek látja a percet - mulasson porladó jellemünk mulandóságán, és hamis mosolyával szívkönnyeink csalogassa elő fáradt lelkünk rozsdás ládikájából, mit oly mélyre rejtettünk fájdalomképeink elöl, mint amíly mélyre bújtatják anyaméhek halódó terheik!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Kőhalmi Levente: A kárhozott
Rohamléptekkel közelített felém s elnyújtott hangjával szólított meg a bíbor színeket szikrázva táncoltató elmúlásidő. Bölcsnek és hi...
-
Rohamléptekkel közelített felém s elnyújtott hangjával szólított meg a bíbor színeket szikrázva táncoltató elmúlásidő. Bölcsnek és hi...
-
Telefon csörren, alvót ébreszt, gyönyörű dallam mely mosolyt éleszt uralkodó sápadt arcra. Sátáni félelmet...
-
Egy szép kora tavaszi nap lehetett – vagy késő őszi? – már nem is emlékszem. A nap aranysugarai beszívták szobám ...
A zene nagyon jó! A képei ellenben elég megrendítőek, miként a versed is! Borzasztóan szomorú és magányos! :-)
VálaszTörlés