Kőhalmi Levente: Táncolni akarok














Táncolni akarok most egy temetőben,
könnyeim hagyva mosolyomra.
Repülni volna jó most sűrű esőben,
s hagyni haragom nyomoromra.
Túl zord a szél most e csendszőtte erdőben,
hogy zenét adjon örömgyász táncomra.
Szépen forgok fenn a levegőben -
spirálvonalt festve fekete vásznakra.
Félve dohogok kályhaként ködszőtte felhőkben,
Gondolva gondtalan csalóka álomra,
hol nyílik zekém életlen életben,
szívemet fedve fel találomra.

Táncolni akarok most egy temetőben,
s kérni téged, vigyázz most gyászomra.
Fetrengek forrón légitta lepedőkben,
tapaszd most füleid fájó mellkasomra.
Egy hajnalon s majd délidőben
tekints le boldog mosolyomra,
mikor a nap vöröslőn fest lemenőben
csendéletportrét szürke falaimra,
véremet issza alázattal, oly esendően
hangfoszlány érkezik válaszomra.
Magam látom szemében, hiszek szeretően,
miközben árny vetül vallásomra.



Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kőhalmi Levente: A kárhozott

Kép
Rohamléptekkel közelített felém s elnyújtott hangjával szólított meg a bíbor színeket szikrázva táncoltató elmúlásidő. Bölcsnek és hiúnak egyszerre gondoltam e perceket, mik felém száguldottak, miképp vízért alázuhanó sebes szárnyú létmadár, kinek tollazata felragyog a napfényben s elégedetten veszi tudomásul annak andalító melegét. A szépség mi ekkor rakódott rám, hamarosan odaveszett a boldogság ittas szürke légek közepett, mikor harminchatszor fordult meg velem ez az éhes és kiszáradt világ. Valamilyen furcsa rettegés telepedett rám, feszülten várakozott a mellkasomban és bár szorítása féltő volt, mégis oly embertelen fájdalmat okozott, mit ajzószerek bódító csilláma nélkül elviselnem megvalósíthatatlan feladatnak tűnt, így hát tehetetlenül adtam át magam ez élménynek, szemem lezárva élveztem, ahogy elhatalmasodik felettem ez a fagyos, mégis mosolyokat féltve őrzött rejtekükből előcsalogató leigázott élményvilág. Hatalmasra tágult a tér, lassan megszilárduló vérem oly nehezen...
További információk

Kőhalmi Levente: Derengő márvány (avagy a démoni ébredés)

Kép
Bevezetés Az azonosságok észrevétlenül áramlanak életünkbe, és szivárognak a borongós egyenarcok között. Ettől még fakóbbak, üresebbek leszünk. Potenciális életünktől lassan messzemenőkig, mindenben eltávolodunk. Ebből a lelkiállapotból mára csak kevesen tudnak kiszabadulni, de őket is magával ragadja néha egy inváziószerűen, lerohanva visszatérő letargia, újra önmaguk mögé süllyesztve őket. Vannak még merengők és elmélkedők, akik ezen azonosságok szálait boncolják, elmerülnek egyfajta csendes meditációban, mely előbb-utóbb, de mérhetetlen pesszimizmussá változik. A világunkban lévő egysíkúságokat a többség nem érti és nem is értheti, szinte senkit nem foglalkoztat, mert vagy a kikényszerített tudatlanság lengi őket körül, vagy kialakított félelmeik tartják kezükben rabláncaikat. Ilyen gondolatokkal emberek százai kergették magukat a nem látható őrületbe, pedig nem szabadna létjogosultságot nyerniük az élethez, mert ha megszemélyesítetté válnak, nyomasztó ell...
További információk

Kőhalmi Levente: Lélekkoldus

Kép
Üres köröket futottam éjjel, csak aszfalt sírt sivár szólamot. Figyeltem fényeket, s az ablakod kéjjel nyílt, de tudtam, már nem vagy ott! Ágyadon hevertem, éreztem - remegsz, s éreztem, amiképp meghalok! Testnyelved édesen üzente: szeretsz, ám félek, csupán csend az, mit adhatok. Hideg élet szavába most beleborzadok, kegyetlen, savmarta démoni lelkem. Egyre érzem, miként belül rothadok, elhagyni készül most jellem s a szellem. Mámoros pillanat nem hoz már nyugalmat, Lélekkoldusként kertekben sétálok. Úgy hittem, szócsillag ad nékem hatalmat, /tudom már/ sírkertek nyugalma mekkora átok! Feloldoz némán nevenincs szajhám, elmém szülte néma vágy ő. Keleti ábránd fetreng most párnán, s merev testembe fájdalmat sző. Apró pont felvillan, izzik e szem mögött, még sincsen arcomon komor izgalom, s kezemben fekvő két üveggömb fölött nyugodva úszik el, utolsó alkalom… Bizarr s...
További információk