Amint vörösen izzó lámpaernyő alatt
vonagló szűz női test vetél,
úgy dermed hideggé lángoló
testem, mely oly forró.
E gyülekezet, mely füst által tekint le rám,
csodálattal nézi, hogy vérzik el sebek nélkül
viaszfehérre feketedett testem.
Vágyom, talán nem is tudom, hogy mit,
pusztítom magam, vagy nem is tudom,
hogy hol, mikor és kit?
De fénytelen orcámra mosolyt derít.
Esetlen szobámban
könyvekből épített nyomorult piramis,
melynek őszintén része vagyok,
még ha magam átkozott vagyok is.
Tények nélkül, félve gondolom,
hű életszolgám átérzi,
mily gátakat szaggató e puhány.
Kinyitom magam, és mások elé állok,
önmagam - félen vagy egészen - kis talány.
Sírt vetít a bánat,
a könny nélküli öröm visszafojtott rémület.
Kívánom, közeledj, hogy tüzet szíts rám,
de nem érzem át, hogy ez csak őrület.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése