Érthetően kusza vonalakat rajzolok, szavakká állnak össze.
Tán’ minden jóra fordulhat, mert mindennek másképp lát mögéje.
Kétségbeesve menekülsz, átölel, s körbe vesz,
látatlan fogja két kezed majd, s túlvezet.
Hátulról lágy zene hozza e csendet,
azt, mi fergeteggé válik egykor benned.
E színkavalkádot földre csapja,
majd előtted térdeplő párnára varrja,
s a szótagokat lelassítva húzza majd vissza.
Marja tudatod, s valódi világra nyit, ébreszt,
arcokat nem kímélő barázda jelez,
de érzelmeket rejt s fedez.
Felszakít!
Keblére húzza fájdalmadat, elhagy,
érzéstelenít.
Add hát át tested e gyönyörlebegésnek,
hisz szebbé tehetne, mint ahogy képzeled,
arcodhoz simul, mikor nyílik majd szemed,
s apró csendlépted tipor parány üveget...
...mely búcsúzóul hátramaradt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése