Szép emlék egy szilánkos szikláról,
már lenéztél az istenített bálványról!
Szomorúan személyes szeretet szaladgál,
szemed szélén született,
szenvedve szívódott szét,
széttép s szép,
egy romlott feslett kép.
Bár imádod imádni is, mert ringó alakját ismered,
zölden és szolidan, mint a véletlen s a vérző ismeret.
Kedves, kellemes e füst.
Átlebegtet ismeretlenen,
ezáltal lesz nedves,
szellemesen nemes,
mi boldogtalan, mégis szemérmes.
Lehullnak hát olcsó fémkönnyek,
s a síró sólymok árnyékában
elvesznek e törvények.
Csak bámulok, merengve örvénylek,
már nem sírok, s nem is remélek,
Csak élek!?
Vagy él bennem a lélek!?
Él, élt, van, volt?
Veled a véletlen vétkezett,
hát innen is lemarad az utolsó ékezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése