Egyiptom álmait álmodom,

szépséged szentségét szomjazom,

hited hiányát érzem, s vélem,

talán megtalálom.

Akarom, tél legyen már!

Hallani sovány hólapátok hangját,

örömittas szürkét, fehéret látni,

s érezni, miként az idő bennem megáll.

Kőhalmi Levente: Jövő köszöntött

Csillagközi bölcsők ringatnak,

örömittas álmot látok.

Hideg, csontos ujjak testemen matatnak,

gerincemen rémület fut, hideg lett ez átok.

Néma parázssugár lágyan ölel,

a fáradt éj megtelik e fénnyel,

farkasvak lett e néma, szürke szem,

mely életet kémlel.

Csökönyös gőggel köszöntött jövő,

mely recsegő deszkaszilánk csupán,

leszakadt az üveget szertetörő kéz

lehelte gyönge erő után.

Kőhalmi Levente: Tisztán

Tegnap meghaltam újra!

Életvizem palackja homokszáraz,

miként tévedéseim útja.

Totemek megvadult tánca

mellettem csak ócska álcája,

torz bensőmnek koptatott mintája.

Hullafolttal érkezett ez éj,

s lehelte bőrömre titkait.

Apró ajkáról, mint női szeszély,

szaggatta szürkületnek acélláncait.

Mindent feldúlva jött éjszakai fény,

tánca simítva bőröm ráncait,

meglátta bennem mi erő s erény,

midőn vázam leokádta húsruháit.

Álltam acélszín meztelen,

s a köd eszmélt először rám,

majd hold táncolt lelketlen testemen,

mint dürgő fajdkakas hatalmas pusztán

s az arannyal körbefont ónserlegen.

Taszított rajtam hűsítő harmatkorty,

azonnal látta, azonnal és tisztán,

hogy nőnek szirmok dizőz testemen,

buján, édesen, elevenen, de tisztán.

Kőhalmi Levente: Ki táncol

Ki táncol éjente ágyam mellett?

Angyali Lucifer ő?

Szerelemmel közelít felém,

majd konok félelem jő.

Mezítelen testem

hidegen, fagyosan remeg,

pedig belül széttép,

eléget e meleg.

Csak látnék fényt

alagútnak végén,

s szólna valaki felém,

mint régben égvén,

s esetlen testem

karolná egyszerűn fel,

egy mesevilágába

repítne ostobán el.

Platina lelkem csillanna,

Óz simogatná,

egy élettelen acélgép

az, mivé változtatná.

Majd jőne újabb,

boldog idő,

megszállná sebeim

e félszeg erő,

láncait eldobva

szakadna álmom.

Szűzi szépre nézve

csak ezt vágyom,

szomjaznám ajkait,

legelébb lelkét.

Mikor nyújtá nekem

didergő, fagyos kezét?

Reményre cserélném életem

– adtam fel hirdetést –

anonim folt lett lelkemen,

s hogy ne éljem át szégyenét,

a jelentést magam küldtem

a Kisherceghez el,

válaszát nem várva meg

indultam a pokolba fel.

Esély elrejteni,

az már régen nincs!

A csekély, csacska

fűszerremény az, mi kincs.

Két év garancia,

mi van hozzá,

csak legyen ki óvja,

s félve tekint le rá.

Kőhalmi Levente: Éjfél jő

Hatalom testén át tobzódok jövőbe,

holtakkal telt meg ez túlvilág,

üres bábarcok merednek előre,

halott szemük igéz s megbocsát.

Közelg az éjfél,

mindaz álom elszáll.

Néma dallamot remél,

ki életarzenálra vár.

Kőhalmi Levente: Őszinte grimasz

Fel hát, s előre! Ugyan míly mozdulat az,

mely megérné?

Olcsó műszirup ez, nincstelen vigasz,

mely azt szeretné,

hogy mozduljak újra, mint lelketlen pimasz,

s váljak fehérré,

hogy bomoljon ki ez őszinte grimasz,

s legyen meleggé...