Kőhalmi Levente: Elmúlásvers

Sár sikított szennyes vízen át,

láttam halvány, ázott mosolyát,

s hallom cseppnek lebukó zaját.

Tűz harsogott hosszú éjen át,

szél vitte hát reccsenő baját,

simítva fűt s haldokló arát.

Fény ordított nap sugarán át,

égetett száradó kopjafát,

pofozva fel bíbor oldalát.

Hang visított tompa télen át,

s mint disznó halálnak hajnalát,

üli meg életeknek jó torát.

Eb vonított szűk hajnalon át,

vicsorgva fémsorja fogát,

marta át időnek múlt torkát.

Hús rikoltott véres téren át,

érzem édes rothadásszagát,

s tartok kézben porcból tiarát.

Csont üvöltött halott érán át,

kattanva jött, hozva sorvadást,

s némák közt suttogva az elmúlást.