Kőhalmi Levente: Papírcsónak

Újra folynak szavak,

s válnak létre mondatok.

Töretlen fájdalmak vannak,

vajh’ mit is mondhatok?

Mint üres, megrepedt ablakok,

porosan, éhesen tátongok,

szeretnék lenni más alakzat,

de sajnos húsból és vérből vagyok.

Fia vagyok halott napoknak,

vértől iszamos szemmel pislogok,

szülötte lettem üres éjszakáknak,

bennem csak halvány tündérárny ragyog.

Mint az özönvíz s az áradat,

elmosok tüzeket, mit más gyújtott,

elérve a lelked köré emelt falakat.

Kitárt kézzel létem az, mit feléd nyújtok.

Építsünk együtt körénk kővárat,

s ejtsük rabul álmaink majd ott,

ringatózzunk, mint összetapadt álomfonat,

s mint papírcsónak, mit e két kéz összehajtott.

És ússzunk együtt a messze jövőbe,

mit e mocskos lét nekünk hagyott.