Fekete hegyek haragját hozod magaddal.
Aranyszín döglegyek zümmögő szavakkal
hoznak áldást, az enyészet áldását!
Kőbe vágott nevek alatt fekve, zárt karokkal
gyakorlok most kegyet, hogy végezzek magammal.
Elveszem illatát, az életem illatát.
Hiányzik nekem szemed, vak lettem harcok által,
itt hagytam veled viszonzatlan vágyam, s átokkal
sújtom vágyát, hitemnek vágyait.
Sohasem adott nevet az élet, csak örömhalottnak,
sohasem küldött jelet, csak tüzet izzó maroknak,
hat láb mélyen veti agyát, hideg ágyait.
Még fáj neked, lehet, de nem érzed magadénak
fájdalmát, s a hegyek nem gyújtják meg haraggal
e szomorú máglyát, bánatnak máglyáit.
Halálom közelg most veled, nem játszhatom sorsommal,
meghasadt most szívem, s szíved telve jajszóval,
/mit tettél?/
Elvetted lángját, egy őszinte bolondnak lángjait!
