Éjente alvatlan fekszem, s éberen halódnak álmaim. Vágytam holdat, éjt, csillagot, de fényük is magamra hagyott! Kezeim nyújtottam, ám balga volt e tett, hisz mit markomban tartottam is minden ottveszett! Pedig könyörgök én, csak szavam nem érti senki, már bánatomat is meg akarják venni! Lehajtom hát fejem, bakó tedd a dolgod, véremmel mossák le rólam a létjogot, s ha elmerült bennem eme fényes penge, talán emlékezni fognak ki volt, s mivel nézett szembe!