Most újra az élet keserű piruláit nyelem,
immár lassan, de biztosan veszítem el eszem.
Vajon valódiak-é e könnyek, s ha igen,
netán boldogság vagy gyász szüli-é őket?
Most tüzes mének szántják éjnek sárföldjét,
orrpárájuk okádja ránk múltunk fényjelét.
Ismét csend csörren csigavonal agyunkban,
patadobbanat s felvert por lüktet vágyunkban.
Zavaros rend termett, mint rothadó szőlő,
éltető ígérete után csupán a tőkén halál nő.
Már elszáradt szár vagyok, éhes szájammal időm tátog,
nyálam vonaglik le államon, ülök üvegszemmel, s várok.
Vajh’ miféle csendre s rendre jár agyam?
S miféle nyomor visz rá, hogy hagyjam
életét e halott csarnoknak?
Életteret engedve szürke arcoknak....
...s ez arcok én vagyok!
Most újra az élet keserű piruláit nyelem,
immár lassan, de biztosan veszítem el eszem.
Vajon valódiak-é e könnyek, s ha igen,
netán boldogság vagy gyász szüli-é őket?
Most tüzes mének szántják éjnek sárföldjét,
orrpárájuk okádja ránk múltunk fényjelét.
Ismét csend csörren csigavonal agyunkban,
patadobbanat s felvert por lüktet vágyunkban.
Zavaros rend termett, mint rothadó szőlő,
éltető ígérete után csupán a tőkén halál nő.
Már elszáradt szár vagyok, éhes szájammal időm tátog,
nyálam vonaglik le államon, ülök üvegszemmel, s várok.
Vajh’ miféle csendre s rendre jár agyam?
S miféle nyomor visz rá, hogy hagyjam
életét e halott csarnoknak?
Életteret engedve szürke arcoknak....
...s ez arcok én vagyok!
