Lélekkoldus

Hatalom testén át tobzódok jövőbe, holtakkal telt meg ez túlvilág, üres bábarcok merednek előre, halott szemük igéz s megbocsát. Közelg az éjfél, mindaz álom elszáll. Néma dallamot remél, ki életarzenálra vár.

Fel hát, s előre! Ugyan míly mozdulat az, mely megérné? Olcsó műszirup ez, nincstelen vigasz, mely azt szeretné, hogy mozduljak újra, mint lelketlen pimasz, s váljak fehérré, hogy bomoljon ki ez őszinte grimasz, s legyen meleggé...