Úgy izzik tested,
zúduló, zord
aranyként beragyogja e szobát.
Halált ordít bennem
e megrettentő,
könnyébresztő álomvágy.
Szembogaram
szerelem-sugarát
torpedóként vágja
szemedhez,
fehérarany
fémangyalként
csapódik testem
testedhez.
Megfeszítve két
kereszten
szélesre tárt
ajtókat ád,
halott ajkak állnak
szemben,
csókban forrnak
éteren át.
Tűzacélként zihálva,
törve éjnek csendjét
tapadó fonattá
válunk,
megállítjuk most
múltunk ércrendjét,
remegünk majd, újra
szállunk.
Kiokádtam testemből
a mérget,
miként keserű epét,
életemnek vetettem
véget,
ahogy figyeltem
fegyelemröptét.
Megnyugodtam már,
hisz tudom, jössz majd!
Ha izzó ólomeső vár,
tudom, jössz majd!
Az idő most megáll,
tudom, jössz majd!
Az idő most
megáll...
