Kőhalmi Levente: Nézem e csodát

Szolid szemedben kővé dermed az idő,

ha látod e csodát.

Mosolyod szól, nézd mily olcsó a jövő,

s ha lépsz majd odaát,

melléd ér acélt s üveget egyszerre törő,

őszinte erő, érzed a falát,

vigyázva szemléld, mert őrülten dühöngő

bölcsőm volt, mi börtönbe zárt.

Néha tiszta forrás vize vagyok,

de vigyázzon, ki imád,

mert dühömben kárt hozok,

s mérgezem, ki belém márt.

Ne sírj! Nem direkt fájdalom, mit okozok,

tehetetlen e test, melyben bezárt

lelkem ajtót remélve zokog,

szememnek könnyein át.

Azt hiszi, belőle távozok,

mikor sikolyára szájat tát.

Fekete pondrót lát, mely remegve mozog,

apró gombszeme lelkébe lát.

Szemem mögött koponyám ropog,

ha nézem e csodát,

megnyugvás jő, álom kopog,
hogy hidd, látom majd a csodát.